Szép szikrájú, fény-ikrájú Nap,
ki egyre ontod sugaradat –
légy tivornyázó istenekké!
*
Idők vaskos kötetein át
új eszme fénye lapoz tovább –
az Egy sosem hasadhat ketté...
*
Éter-szőtte életeknek árnyán,
túlvilági oltárokra szállván,
öröklét kavarog a bús mélyben...
*
Lám, felvirradt valótudat Napja,
a Megélt mindenek ősalapja,
új köntösökbe bújik a Régen.
*
S tovapördül ékes lélektengerre,
idő csónakjában vígan evezve
az örök mozgó, a forró Hangulat.
*
Ám minden hevültségnek végül sorsa
a higgadtság vize, a kimért forma,
s érzemények helyébe a Gondolat.
*
Nincsen ínyére ez az Elvágyódásnak,
ahol fényévtájakra hullnak griff-szárnyak,
s mélyülve csak a légvár-hárfa muzsikál...
*
Ellen-mása szétfolyónak a Látható,
jelenmorzsát szór az ösvény, mi járható,
valóság barnájában meredez a táj.
*
Majd eljő végre a Pillanat áldomása,
látványok legfinomabb rezgő látomása,
mikor minden egyszeriség benyomást csihol.
*
Ám miriád benyomás túlmutat önmagán,
holddal labdáznak az égiek egy éjszakán,
ott, ahol sohasem zárulhat be a Kor.